Umelec


György Mihálka
2

György Mihálka

Színész, énekes

1988. november 16-án született Békéscsabán.
A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolában érettségizett.
Érettségi után felvették az Operettszínház Stúdiójába, a Pesti Broadway Stúdióba.
Öt évig tagja volt a Csabai Színistúdiónak.
Két évig a Békéscsabai Bartók Béla Zenei…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Színész, énekes

1988. november 16-án született Békéscsabán.
A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolában érettségizett.
Érettségi után felvették az Operettszínház Stúdiójába, a Pesti Broadway Stúdióba.
Öt évig tagja volt a Csabai Színistúdiónak.
Két évig a Békéscsabai Bartók Béla Zenei Szakközépiskola magánének szakán tanult.
Kétszer választották az év férfi énekesének a Scherzo fesztiválon. Ugyanitt második helyezést ért el egyéni indulóként.
2005-ben részt vett Miklós Tibor Kiálts a szeretetért című rockoperájában.
2008 augusztusában debütált Roman Polanski Vámpírok bálja című produkciójában, Alfred szerepében. Nem sokkal ezután játszott a Popshow című zenés darabban, majd Frank Wedekind: A tavasz ébredése című művéből készült musicalben swing szerepet kapott.
2008 decemberében pedig csatlakozott Réthy Zsazsa társulatához a Famous társulathoz.
2009 áprilisában debütált a Casanova Night Musical című darabban Kölyök szerepében.
 

Bolond (Musical ) Plusz - Férfi kiadás

Bolond (Musical ) Plusz - Férfi kiadás

Jegycenter Kft.
  • Herec/čka
Bolondok-napi MusicalPlusz

Bolondok-napi MusicalPlusz

Jegycenter Kft.
  • Herec/čka
Erdei kalamajka

Erdei kalamajka

Budapesti Operettszínház
  • Pirmócs, a fia
F. Wildhorn - L. Bricusse - Valla A. - Venyige S.: JEKYLL & HYDE

F. Wildhorn - L. Bricusse - Valla A. - Venyige S.: JEKYLL & HYDE

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Mike. Pap 1
Jazz and More Gála - Musical Vasárnap

Jazz and More Gála - Musical Vasárnap

Általános
  • Herec/čka
MusicalPlusz 37. /Bot Gábor,Polyák Lilla,Serbán A.,Tóth Attila, stb./

MusicalPlusz 37. /Bot Gábor,Polyák Lilla,Serbán A.,Tóth Attila, stb./

Jegycenter Kft.
  • Herec/čka
Tavaszébredés

Tavaszébredés

Budapesti Operettszínház
  • Moritz, Georg, Ernst
VÁMPÍROK BÁLJA ÉJSZAKAI TALÁLKOZÓVAL

VÁMPÍROK BÁLJA ÉJSZAKAI TALÁLKOZÓVAL

PS Produkció Kft.
  • Alfréd

Ponuky


Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.